Csuklósítás ’50
2010. november 4-én, 15 órától nyitja kapuit az első magyar csuklós busz elkészítésének 50-ik évfordulójára nyíló kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban. Európában másodikként Magyarországon fejlesztettek ki csuklós autóbuszt, a cél a járatok rendkívüli zsúfoltságának csökkentése volt. A terveket a műhely falára rajzolták. Az első magyar csuklós busz a FAÜ – a BKV elődjének saját műhelyében – két másik jármű, egy IK 60 és Tr 5 típusú autóbuszok és a Vörös Csillag Traktorgyár golyós-koszorús zsámolyának összeépítésével épült meg 1960-ban.

A kiállítás ezt a „házi” építést, a fejlesztés nehézségeit, és a későbbi sikereket, valamint a sorozatban gyártott csuklós Ikarus buszokat idézi fel. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a CSUKLÓSÍTÁS ’50 című kiállítással emlékezik meg az 50. évfordulóról. A kiállítás-megnyitóra a múzeum elé érkezik egy 1950-es években gyártott veterán Ikarus IK 31-es autóbusz.
A kiállítás nyitásának ideje: 2010. november 4, csütörtök 15 óra.
A kiállítás helye: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum XVI. kerület, Városligeti krt. 11.
És még néhány felfedezés ugyanonnan. Elgondolkodtató… Micsoda puritánság. Sehol a mai komoly műszerek elődei, emelő is csak kettő, a falak is csupaszak. Olyan az egész, mintha Chris O’ Mahony VW kereskedése az ötvenes évek végén valamiféle istállóból lett volna átalakítva. Valahogy mégis az az ember érzése, hogy akkoriban lelkiismeretesebb munkát végeztek, mint ma. És még két benzinkút-oszlop is állt a műhely bejárata előtt!
Munkaszüneti nap a Volkswagennél
1962-t írunk, munkások tömegei áramlanak ki a gyár kapuján. Közben néhány kockán láthatjuk a dolgozókat és az épülő autókat. Nyugat-Németország északi városában a gyár futószalagjai megállnak, a fények kihunynak, a rezes banda összecsomagolja hangszereit és hazaindul… Szabadságon a VW gyár. Üres utcákat permetez az eső.
Másnap indulás kirándulni. Felpörgetni a motorokat, legyen az két-, vagy négykerekű, s felpakolni a csomagokat. Rengeteg autó parkol valahol – persze Volkswagenek. Wolfsburgban az esős utcák kihaltak, az állomáson elindul a vonat, a dolgozók elutaztak.
1962. július 12.